A parkban találkoztam a lányokkal, a megszokott helyen, a játszótér melletti padoknál. Volt egy pad, amit már szinte teljesen kisajátítottunk, még az aljára is véstük a nevünket: Vörös Rókák. A Rókagyűlés pontban háromra lett szervezve, a legtöbben már öt-tíz perccel korábban érkeztek, én, aki a gyűlést összehívta, azonban késtem. Mentségemre szóljon, hogy nem tehettem róla, mivel addig tartott a családi ebéd, és arról meg aztán hiába akartam elkéredzkedni korábban, anya nem értette meg, miért olyan életbevágóan fontos a Rókagyűlés. Ő sosem ismerte el, hogy a Vörös Rókák egy rendes egyesület, akármennyire is bizonygattam neki, hogy a mi társaságunk igen is komoly, és nem csak egy béna játék. Ő persze nem vett komolyan, csak azt mondta, hogy az én kis barátaim igazán tudnak várni pár percet. Pedig nem véletlenül hívtam össze a gyűlést. Vészhelyzet volt, így eleve az utolsó pillanatban lett megszervezve, hiszen egy ilyen összejövetelt mindig napokkal ezelőtt szokás bejelenteni, aznap viszont alig pár órával három előtt lett beharangozva. Nem kis erőfeszítésembe került kihirdetni, mivel a mobilomat épp nem találtam szóval nem tudtam SMS-eket küldözgetni a rókáknak. Küldöncöket kellett küldjek, pár tagot pedig személyesen kellett értesítsek. No meg persze haza is kellett siessek, hiszen a családi ebédről nem maradhattam le. Anya már így is csavargónak szokott hívni, olyan keveset vagyok otthon.
- Borsi, van egy perced, hogy indokold a késésed - rohant le Kata köszönés nélkül, mikor a padunkhoz értem a parkban.
Ahogy végignéztem gyorsan a társaságon, láttam, hogy nem én voltam az egyetlen aki késett, hiszen Eszti még mindig nem volt jelen.
- Családi ebéd volt - jelentettem be nemes egyszerűséggel. - Egy percet felesleges róla beszélni. Hol van Eszti? - kérdeztem, mire mindenki csak a vállát vonogatta.
- Biztos megint hegedű órája van - forgatta a szemét Pepe.
- Nem tehet róla! - szállt Eszti védelmébe Kami. - Szerintem nyáron amúgy már nem kell majd mennie, már és addig már csak egy hét - lelkendezett.
Erre mindenki lelkesen éljenzett, hiszen mindenki várta a nyári szünetet. Akárhányszor kimondta valaki a "nyár" szót, mindig hasonlóan reagáltak rá a lányok. Én azonban nem ugráltam és hangoskodtam, hanem próbáltam csitítani őket. Ennél sokkal sürgősebb és fontosabb témáról kellett beszéljünk, ami az egész gyűlés lényege lett volna, a többit a végére akartam hagyni. Így hangosan megköszörültem a torkom, és lehurrogva őket, azt kiáltottam "Elég!". Erre mindenki elhalkult, kivétel Kata, aki akadékoskodva megjegyezte, hogy attól még, hogy én szerveztem a gyűlést, nem lettem hirtelen főnök. Igaz, néha kicsit tényleg főnökösödően viselkedtem, de ez most tényleg szükséges volt. A csapatunk érdekében tettem, hiszen sokszor olyan szétesőek voltak, és én pedig rendet kellett teremtsek.
- Értsétek meg, vészhelyzet van! - mondtam kicsit hisztérikusan.
Kezdett már elegem lenni abból, hogy húzzák az időt.
- Akkor mondjad már végre! - siettetett Kata hadonászva.
- Örültem volna, ha Eszti is itt van, mikor elmondom, de most már mindegy, nem várhatunk - vezettem fel a témát, majd hirtelen a lényegre tértem. - Szóval, kirabolták a Lest - mondtam ki végre, mire mindenki döbbentem meredt felém. Olyan csend követte a kijelentésem, mintha azt jelentettem volna be Eszti megbukott matekból (ő ugyanis nagyon jó tanuló volt), vagy mintha azt mondtam volna, átálltam a Bádtálokhoz.
A Les volt ami rejtekhelyünk, és egyben tulajdonképpen a mindenünk. Egy régi vadászles volt, amit már nem nagyon használtak, és mi kicsit átalakítottuk. Az alsó részt bedeszkáztuk, és egy csomó jó kis cuccot is vittünk oda, hogy otthonosabb legyen. Az volt a Vörös Rókák központja, amire amúgy is elég nehezen találtunk rá, hiszen sok hónap telt el úgy, hogy "rókalyuk" nélkül voltunk. A Bádtálok szekáltak is minket, hogy milyen rókák vagyunk, ha még otthonunk sincsen, és hogy nem is vagyunk igazi banda.
- Mindent elvittek? - kérdezte letörten Pepe, nagyokat pislogva nagy, kék szemeivel.
- Nem mindent. Otthagyták a rongyszőnyeget, de mindent mást elvittek magukkal. Szóval az összes füzet eltűnt, a Vörös Törvénykönyvvel együtt. Újat kéne írjunk, úgy tűnik - sóhajtottam fel, hiszen rengeteg időt töltöttünk azzal, hogy egy törvénykönyvbe lejegyezzük a Vörös Rókák egyesületének szabályait. - A sámlit is elvitték, és a zseblámpát is. Hagytatok még ott mostanában valamit? - pillantottam körül érdeklődően.
Ekkor érkezett meg Eszti. A feje vörös volt, lihegett, a vállán a hegedűtoka lógott. Látszott rajta, hogy idáig futott a zeneiskolától. Egy róka bizony nem szeret késni a gyűlésekről, bármelyikünk ugyanígy lefutotta volna azt az igen hosszú távot a parkig. Még én is, pedig egyszerűen ki nem állhatom a futást!
- Ezer bocsánat, miről maradtam le? - kérdezte levegőért kapkodva Eszti, a padra támaszkodva.
- Kirabolták a Lest. Neked maradt ott valami cuccod? - kérdezte Kami.
- A kottáim! - kapta a szája elé a kezét Eszti teljes pánikban. - Zsanett néni ki fog nyírni! - sopánkodott tovább, mire Kata leintette.
- Hagyd már azokat az átkozott kottákat! Odaveszett mindenünk! - kiáltotta Kata mérgesen. - A térképek, a törvénykönyvek, a pecsétnyomónk, minden, amiért annyit dolgoztunk! - csapkodott feldúltan. Neki nagyon mély hangja volt lány létére, meg mindig is kicsit erőszakosabb volt, fiúsabb, mint a többiek.
A kérdés már mindenkiben kezdett lassan megfogalmazódni: ki lopta el a cuccokat? Valamennyien ugyanarra gondoltunk, az első számú gyanúsított mindnyájunknak egy ember volt, vagyis inkább hat. Hat darab, csökött agyú kretén, akik tuti, hogy simán csinálnának ilyet. Mindnyájan arra gondoltunk, hogy a nagy ősellenségünk, a Bádtálok voltak a tettesek. Hogy ők kik voltak? Mint már említettem, hat darab szemétláda. A zömük természetesen fiú volt, kivétel Liz, aki nem mellesleg még réges-régen, mikor a Bádtálok még csak a nevüket sem találták ki, akkor még rókalány volt. Mi több, én és ő alapítottuk a Vörös Rókákat. Egyszerűen undorító, hogy most a Bádtálokkal bandázik, és egyfolytában kitol velünk. Hosszú és régi sztori a mi kis történetünk Lizzel, de amit most fontos elmondanom róla: gonosz vipera, hátba szúr mikor nem számítanál rá, és a fiúk neki mindennél fontosabbak!
- Szerintetek hogy tűntek el a cuccok? Tényleg rablás volt...? - kérdezte Kami halkan, de a kérdése teljesen felesleges volt.
- Már hogy a fészkes fenébe nem lett volna az! - vágta rá Kata. - Ti is arra gondoltok, amire én? - nézett körül, mire páran hevesen bólogatni kezdtek, páran pedig csak értetlenül pislogtak felfelé a magas lányra. Ugyanis Kata felpattant a padra, hogy kimondja a kis mondanivalóját, és így még magasabbnak tűnt, pedig amúgy sem volt egy törpe. - Egy szót mondok: Bádtál! - kiáltotta hagosan, az öklét az ég felé emelve. Egy másodperces hatásszünet után Pepe lesegítette Katát a padról, majd Kami megszólalt.
- És ha nem ők voltak? - kérdezte a lány halkan a vékony hangján, mire mindenki úgy nézett rá, mintha valami teljesen abszurd felvetés lenne, amiről ő beszél.
Én is amellett álltam, hogy ők voltak, úgyhogy Kami egyedül volt a véleményével. Kicsit meg is lepett, hogy Kami védte őket, de tudtam, hogy volt rá oka. De nézzük tisztán a dolgokat: mégis miért ne lettek volna ők? Netalántán egy mókus csórta volna el a cuccokat, vagy mi? Senkinek nem lett volna rá indítéka, csak a Bádtáloknak, akik mindenáron ki akarnak velünk tolni egyfolytában. Hogy a fene nem enné meg őket!
- A hegedűmet teszem rá, hogy ők voltak! - mondta Eszti, de tudtuk, hogy legszívesebben elégetné a hegedűt, mivel az utóbbi időkben nagyon megutálta. A hegedűje miatt nem tudott csomószor velünk lenni. De mivel már elsős kora óta játszott a hangszeren, a szülei nem engedték meg neki, hogy abbahagyja.
- Én meg a bátyámat - nevetett fel Pepe, mire én már kicsit gyanítottam, hogy aznap is csinált valami olyat a tesója, ami nem Petra ínyére volt. Sokszor panaszkodott már arról, hogy a bátyja milyen idegesítően hangosan ütögeti azt a dobot, és hogy nem tud tőle semmit sem csinálni.
- Bosszú! - kiáltott hevesen Kata, mire Kami visszaráncigálta őt a padra, ugyanis Kata újra felugrott.
- Nyugi már! Előtte kérdezzük őket meg. Kérlek, lányok! Ne legyetek már ilyenek - kérlelt minket Kami.
- Hol vannak most? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
Nem tűnt annyira jó ötletnek, hogy megkérdezzük őket, mert ha ők tették volna, valószínűleg akkor is tagadták volna. De mivel Kami az egyik legjobb barátnőm volt, vele még szorosabb volt a kapcsolatom, mint a többi Rókával (de persze, ezt sosem voltam meg nekik, mivel fontos volt az egyenrangúság), ezért próbáltam az ő pártját is fogni valamennyire.
- Szerintem elég lenne csak az egyiküket megkérdezni. Úgy hallottam Tomi az öccsét vitte el edzésre a suliba fél négyre, és megvárja őt - mondta Kami a fülcimpáját birizgálva. Láttam rajta, hogy zavarban volt.
Összeszűkült szemmel néztem rá, amikor összeakadt a tekintetünk. Ő gyorsan elfordult, igyekezett nem rám pillantani. A többieknek nem esett le, hogy Kami honnan is tudja ezt az információt. Felvontam a szemöldököm, várván, hogy Kami hozzáfűzzön valamit, de csendben lapított. Pedig én mondtam neki, hogy hagyja békén a Tomit. Facebook-on beszéltek. A Rókák közül csak Kaminak és Pepének volt Facebook-ja, Pepe nem is használta, Kami viszont jó sokat lógott rajta. Ott beszélt egyfolytában Tomival titokban, amit nekem el is mesélt. Megkért, hogy ne mondjam el a többieknek. Attól félt, hogy mérgesek lennének rá, hogy egy Bádtállal barátkozik. Én tökre megértettem őt, hiszen szerintem Kata eléggé neki esett volna, ahogy őt ismerem. A többi lány se örült volna neki, az tuti. Nekem se tetszett nagyon a dolog, de ráhagytam a dolgot, mégis csak a legjobb barátnőm volt Kata.
A többiek már elkezdtek csevegni újra a gyűlésen kívüli dolgokról, mint például Eszti elkezdett panaszkodni arról, hogy milyen nehezek a hegedűórák, és a szülei hallani sem akarnak arról, hogy abba hagyja, pedig ma is próbálta nekik mondani, hogy Rókagyűlésről is amiatt késik. Pepe már elkezdett sztorizni a bátyjáról, amit általában Eszti és Kata csillogó szemekkel hallgattak, mert mindkettőjük szerint Pepe bátya "jó pasi" volt.
- Rókák! - szakítottam őket félbe. - A Lest kirabolták, nekünk meg lépnünk kell. Először is meg kell bizonyosodnunk arról, hogy valóban a Bádtálok állnak a dolgok mögött. Ha Kami értesülései helyesek, Tomival beszélhetünk erről, aki ugyebár most a suli tornatermében van az öccsével. Szóval, indulunk? - csaptam össze a tenyerem.
- Let's go! - mondta Eszti angolul, mire én és Kami egyszerre mordultunk fel amolyan "hagyjál már az angollal" stílusban.
Elindultunk a parkból az iskola felé.
